Vonalhálóinak sűrű szövetében fel-feldereng az ember kozmikus emlékezete. Ígéret és igézet mementója, remény és küzdelem, bukás és felemelkedés, – hogy végezetül, egyetlen magányosan tekergő vonal táncába beégett szimbólumok sora közvetítse az ember tragédiájának legfontosabb üzenetét. Olyan természetfeletti tapasztalások képi lenyomatai ezek, amiket letűnt korok mitikus szemlélődő látomásai hagyományoztak ránk, és amelyek végső formájukban a mítoszok vagy mesék birodalmában keltek életre. Tőlünk idegen világok adott esetben valós teremtményei, – még ha létük innen nézve irreálisnak tűnik is,- valójában csak az odalátogató tudat számára felfogható valóságok. Így hát, -a teremtésben az Alkotó alászáll, hogy felkutassa és felszínre hozza önnön benső életének elfeledett mintázatait. Felkeresi Orpheus világát,- ami ugyanannak a Valóságnak az alapjára van rászőve, amelyben az emberi világ is folyton elmerül, vagy éppen hegyként kiemelkedve újjá születik. Ebben a reményteli körforgásban, madár képében érkezik a hajnal, hírül adva az új élet eljövetelét. De alighogy kitisztul az égbolt, vonalerdőinek mélyén máris baljós árnyak suhannak, személyes emlékek ismerős arcain mély barázdákban megrekedt komor fellegek bontogatják vitorláikat. „A madár hallgat”… Fény és sötétség erői, szimbólumai e kettősségnek,- örökös hadban állásukra a feldúlt lélek kétségbeesett szárnycsapásokkal válaszol és elindul a rajztoll, hogy bevégezze küldetését… Megszabadítani a végzet madarát,- hogy megláthassa végre valódi arcát. Így tárul fel minden titok a világ eme áttetsző szövetén át, mindaz, ami egykoron név és forma volt, a Kép, – avagy a Mágikus Tükör valódi üressége!
Szolnok, 2016. július 09.
Révi Norbert
szobrászművész
