Én minden vasárnap megnéztem a Deltát, ami egy ismeretterjesztő magazin műsor volt a 80-as években. Az egyik részben távol-keleti férfiak ugrottak csónakjukból a vízbe, és 7 vagy akár 22 m mélyre merülve, addig maradtak lent, amíg bírták levegővel. Csillogó gyöngyökkel tértek a felszínre, hogy aztán ismét alámerüljenek hasonló értékes zsákmány után kutatva. Ilyen apró golyók keletkeznek, amikor bizonyos puhatestűek nyálkahártyája meszes anyagot választ ki, hogy körülvegye a héjába jutott idegen anyagot. A gyöngyhalászok periodikus alámerülése és visszatérése hasonló a művészi alkotás folyamatához. Amíg a halászok fizikai értelemben érik el a mélységeket, addig az alkotó szellemi, lelki utazást tesz, alámerülése szimbolikus beavatás. Nagy Katalin Matild belső világának bejárásával olyan gyöngyszemek kerülnek a felszínre, melyeknek fő erénye a rend, a belső törvények igazolása. Nem a szépet keresi, hanem az igazat, így lel rá a tiszta esztétikumra, a tiszta igazságra. Igazi gyöngyökre, igazgyöngyökre. A képekről angyalok, gyerekek, szimbolikus állatok, növények köszönnek vissza. Szövetek, vonalhálók mögött rejtőzködők. Míg a szobrász a forma, a festő a szín, addig a grafikus a vonal embere. A kanyargó, hízó, elfogyó, oldódó, lassú vagy hirtelen, meggondolt vagy ösztönszerű, közönyös vagy szenvedélyes vonalakat nem annyira a kéz teremti meg, mint inkább a művész ihletett fantáziájának ízlése, lelkének érzékenysége. Mint a grafológusok a kézírásból, úgy olvashatja ki a figyelmes szem a vonalból is a kézmozdulatot, mely létrehozta az érzést, mely a kezet mozdulatra késztette. Néha a művész ideáját a munka véletlenségeinek segítségével is keresi, követi azon az úton, melyet váratlanul számára megnyit. A grafikai jegy ilyenkor előbb keletkezik a formánál, mint ahogy a költészetben néha egy meglevő rím irányítja a gondolatot. Matild monotípiáin és metszetein a rajzi vonalak, a művészi vonalak és a nyomtatott vonalak biztos egységgé érlelődve nyújtanak grafikai élvezetet a szemünknek. De ez az élvezet sem adatik meg mindenki számára. A grafikák nemcsak kínálnak, hanem kívánnak is. Kívánják az alámerülést a szemlélő részéről is. A grafikához közel kell menni, a grafikába bele kell menni, a grafikát be kell járni. Az ábrázolt jelenségek hétköznapi jelenségek, nem mindennapi szemlélettel. A mindennapok szennyeződése, mint idegen anyag a kagyló nyálkahártyáján, ékes zárványokba rögzítve mutatkozik meg a grafikákon mindazok számára, akik vállalják az utazást, a beavatást, az alámerülést. Az innen való visszatérés, a felszínre jövetel, a feltöltődés periódusa. Matild levegővétele a családja, a barátai, a kertje, a könyvei. Ezek tükreiben láthatjuk mi- külső szemlélők- saját életünket, saját magunkat, felszínre hozott igazgyöngyünket, mellyel úgy válhatunk eggyé, hogy felismerjük, mindig is azonosak voltunk vele. Mint amikor optikai egyesülés következtében az egymást keresztező vonalak bizonyos távolságról nézve összefolynak szemünkben. Azért a grafika megjelenési formájának, a vonalnak figyelmesebb szemlélete sem lesz erkölcsi haszon nélkül. Bennünk bizonyos ösztönszerű hajlam van arra, hogy hasonlókká váljunk szemléletünk tárgyaihoz. Erkölcsi utánzás törvényének nevezi a pszichológia. A lélek átvesz valamit e vonalak harmóniájából. A szellemi, lelki és fizikai merüléshez kívánok Matildnak rengeteg levegőt, a látogatóknak pedig jó szemezgetést, vigyenek haza minél több igazgyöngyöt.
Jászfényszaru, 2019.
Nagy Dénes
