2024. Október 10. 17.00 óra, csütörtök, 17:00–20:00
Megnyitjuk közös műtermünknek kapuit mindazok előtt, akik bepillantást szeretnének nyerni egy művészházaspár alkotóterébe.
Nagy Katalin Matild grafikusművész és Nagy Dénes festőművész kiállítása
Helye: 5000 Szolnok, Liget út 31.
Megnyitja: Weiner Sennyey Tibor József Attila-díjas költő, író
Fészek VI.
Bevallom, hogy a két művészt, Nagy Katalin Matildod és Nagy Dénest, csak érintőlegesen ismerem, a munkáikat szintúgy és a „Fészek” kiállításokról tavaly hallottam először és nem néztem utána annak, hogy vajon az előző években milyen gondolatok hangzottak el a megnyitókon.
Mi követezik ebből?
Egyrészt az, hogy óhatatlanul megismétlem a korábbi észrevételeket, ami nem feltétlenül baj, hiszen (Kierkegaard szerint) minden ismétlésben van valami új.
Másrészt pedig az, hogy távolabbi nézőpontból szemlélve olyan jellemzők kelthetik fel figyelmemet, amelyek a bennfentesek, azaz a közeli szemlélők számára kevésbé tűnnek fel.
Tulajdonképpen a rendezvény elnevezése, a fészek, a legkézenfekvőbb kiindulópont számomra, ami címként hozzávetőlegesen előre tájékoztat az esemény karakteréről.
Többek között azt is sugallja, hogy a bemutatási környezet a művekkel és a művészekkel összefűződik, tehát Matild és Dénes alkotásai a lakóhely tartozékaival, az élet apró kellékeivel-hordalékaival, a befoglaló zárt és szabad tér ilyen-olyan hangulatával keverve, ne mondjam fészekké szőve, értelmezendők. Talán még tágíthatnánk a vonzáskört, fontos azonban, hogy a fészek csak világos és értelmes, saját centrumához húzó határok között lehet fészek, egyébként feloldódna valami másban, azaz létezésminősége alakulna át. Az itt látható műveket ez annyiban érinti, hogy fészken kívül másként-mást mutatnának, (nem ugyan úgy viselkednének), mint itt, mert már nem a fészek intimitásában húzódnának meg.
Gyanítom, hogy a korábbi megnyitókon már utaltak a művészet- és kultúrtörténeti párhuzamokra. Mint például a korabeli szalonokra, még inkább néhány filozófus, festő, műpártoló szűkkörű, otthoni vendéglátós-oktatós-sétálós-beszélgetős-tanítványos rendezvényeire, a törzsasztaltársaságokra, a zárt és félig nyitott klubokra, netán – elviccelve a dolgot – a Fészek klubra.
Ennek a fészeknek azonban más a színezete, mint a felsoroltaknak. A másságot, az eltérő léptéket és színezetet, egy személyes történettel szeretném megvilágítani.
Amikor tizenéves koromban először hallottam izmusokról, elhatároztam, hogy én is kieszelek egyet. Vajon milyet kéne, mire lenne szükség -tettem fel a kérdést. Mivel nem sok értelmét láttam a nagy nyilvánosságnak és az idegen közönségnek, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy műveket csak házi használatra, a rokonok, a barátok, a megértő kis közönség számára kell készíteni; „nagy dalt, de kis bizalmas körnek.”[1] J
Tegyük hozzá, hogy akkoriban egy kis faluban laktunk, szinte elérhetetlenül messze volt a legközelebbi város, nem volt internet, telefon, vagyis eleve adottak voltak a szűkebb határok és hatókör, valamint a fészekszerű családias jelleg, ami csöppet sem zavart, ellenkezőleg! Úgyis minden városnak megvannak már a saját művészei és különben is mit kezdhetnének ott az én művészetemmel -gondoltam.
Na, innen jött az első elnevezés: legyen privát art! De ez azért nem tetszett, mert nem volt benne az izmus szó. Hát, így született meg a familizmus elnevezés.
Nem tudtam, honnan is tudtam volna, hogy ez egy már létező pszichológiai szakkifejezés; jelentése: „olyan társadalmi minta, amelyben a család az egyéni érdekek feletti pozíciót foglal el”. Eszerint minden más, például a művészet-művészkedés is csak a család elsősége után, valahányadikként következik.
Az izmus lényege tehát az volt, hogy alkotás és közönség szűkebb körön belül marad és elképzeltem, hogy sok ilyen csoport jön majd létre. Kézzel írt kiáltványomat apukám a munkahelyén stencilgéppel sokszorosította (úgy emlékszem négy példányban), hogy könnyebben tudjam terjeszteni. Két probléma volt, az egyik, hogy meglehetősen csúnyán írtam, a másik meg, hogy senkit nem érdekelt az újításom.
Az ötlet azonban nem életképtelen és értelmetlen, hiszen, mint tudjuk, a festészet történetében rendre felbukkan az a gondolat, hogy a galériákat, a díjosztókat és egyáltalán a szokványos és hivatalos művészeti köröket kisebb-nagyobb ívben elkerülve, kihagyva kellene tevékenykedni és nem a kiállítóhelyek és a kínálkozó mindenféle lehetőség vonzásában és függőségében! Hanem csak úgy! Azoknak elsősorban, akikkel összefűz valami és persze, ha másnak is tetszik, az nem baj.
Mindez nagyon jól hangzik, azonban az efféle törekvéseket sem helyes túlértékelni! Ugye, rendszeresen találkozunk bizonyos képzőművészeti munkák-törekvések misztifikálásával, viszont alig-alig az optimalizálással, azaz, hogy hogyan-miként lehetne még a lehető legpontosabban bemérni egy-egy jelenkori alkotást vagy célkitűzést.
Nem mintha nem lehetne eldönteni egyik műről-törekvésről se, hogy tényleg milyen is valójában, de az igaz, hogy nincs egységes mérőrendszer, ebből következik, hogy annak lesz igaza, aki jobban pozícionálta magát és az is igaz, hogy a művek ezer szállal kapcsolódnak érdekekhez, történetekhez, hosszabb időtávon történelemhez, nem beszélve azokról a szövegburkokról, amik nem egyszer valósággal magukba zárják az alkotásokat. Ezért olybá tűnik, hogy magukról a művekről nem is lehet világosan beszélni, megérteni-értelmezni és így tovább, mert egy ködös világ rejti magában azokat és különben is, a kép kép, a beszéd meg beszéd.
A fészek művészet, amit bátran nevezhetünk familista szemléletűnek, ha valóban megtartja határait, mindezt a problémát kikerüli, sőt fütyül rá. Azért teheti, mert fészken belül mások a szabályok, mint fészken kívül és ez most is, itt is érvényes! Érdemes a jövőben minél jobban kihasználni és kidomborítani ezt a sajátosságát.[2]
Tisztelt Közönség!
Két kortárs alkotó munkáit láthatjuk egy speciális közegben. Az egyik műértelmezési-vizsgálati lehetőség az lehetne, hogy szemügyre vesszük külön-külön az alkotássokat: ki mit csinál, miért csinálja, hogy csinálja és így tovább. A másik, hogy a kiállítást egyetlen (fészek) műnek fogjuk fel.
Jóllehet arról hosszasan elmélkedhetnénk, hogy melyik a leghelyénvalóbb eseményt meghatározó elnevezés. Mert például szóba jöhetne a happening (fészek happening) és az enviroment is, tudniillik fix és mobil elemekből álló térberendezés ez a javából, nem beszélve a performanszról, ami mellett szintén lehet érvelni!
Ha az utóbbi mellett döntünk, akkor – szándékosan élve képzavarral – egy fészekben evezek a szerzőkkel, tudniillik én is a performansz szereplője vagyok, akinek az a feladata, hogy eljátssza (elszínészkedje) a kívülálló megnyitó szerepét és ekként ténykedjen Matild és Dénes nagyvonalakban előre megtervezett Fészek című akcióművészeti produkciójában.
Ha azonban kifejezetten a kiállított művek összességére koncentrálok, azaz a kiállításra, akkor indokoltabb az installáció elnevezés, mégpedig a következők miatt.
A jelenkori kortárs művészeti tárlatokon, tulajdonképpen még azokon is, amelyeknél a téma-méret és technika megadásával igyekeznek egyneműbb képet teremteni, a bemutatott alkotások széttartanak, amikor pedig semmilyen megkötés nincs, akkor valóban szembeötlő, hogy micsoda gondolati, szemléleti, technikai sokféleség jellemzi napjaink képzőművészetét.
Ekkor a művek már nemhogy széttartanak, hanem mondhatni szigeteket képeznek, mert névleg sem fűzi össze őket cím-, téma-, látásmód-, stílus- és technikaazonosság. Minden szigeten más nyelvet beszélnek és mindegyiknek más a rendje, persze akadnak nagyon hasonlók is. Az közös bennük, hogy egy helyen, egyidőben láthatók. De éppen ezért óhatatlanul egyetlen (mű)tárgy-szerveződést alkotnak. Nem stílus, cselekvésazonosság, vagy logikai kapocs, hanem a térbeli és időbeli egymásmellettiség[3] miatt a szemlélő számára összefűződnek, ezért jogos az a közelítés, hogy egyetlen installációként tekintsünk ezekre a tárlatokra. Ugyanaz a mechanizmus érvényesül, mint bármely tárgyösszeállítás esetében: ha egy síkon, egy térben, egy képben, egy keretben vannak, akkor egymásra vetülnek, (egymásra vetülnek a konnotációs mezők) és a legképtelenebb párosításokat is összeköti és szerveződésként kezeli a néző, nem pedig vonzat nélküli, elkülönült tárgyakat, formákat és cselekvést lát.
Tehát a tárgytársítás minősége létrehoz egy (nem feltétlenül világosan kimondható) érzést és jelentést, de pontosabb, ha azt mondjuk, hogy megidéz, azaz megidézhet valami alig kimondhatót, patetikusabban: kimondhatatlant…. de óvatosan bánjunk ezzel, mert ettől még nem válik valamennyi direkt-indirekt installáció művészetté és nem is kezelendő automatikusan műként.
Ez a fészek (mint installáció) egyrészt Matild és Dénes fészeképítő grafikáiból, festményeiből áll össze. Fontos, hogy azok az alkotásaik is „Szereplők és kellékek” utalva Dénes egy sorozatára, fészekbe fűzött szálak, amik nem látszanak, amik címmel, kóddal, szekrényekben, mappákban, fiókokban-fájlokban lapulnak: Dsc_0139, Nyári felleg, Csemege négy személyre, Jelek 1, 2, 3, 4, Háztetők, 004, 006, 010, 019, Párbaj, Pihék, Áhítat, Vándorlás, Reggel, Hegy, Zöld kakas, Pótszék, Meder, Kései almák, Kaktuszok, Scan 0007, Wp_20170728_11_03_56_Pro. Ezen két kislány repül egy madáron… és így tovább.
Másrészt a képekhez hozzá adhatjuk a környezetet. A kályha, szőlőinda, fotel, könyvespolc könnyen és értelemszerűen összerázódik a művekkel, tovább szövögetve a fészek szövetét. Mondjuk egy laktanya, egy vágóhíd, vagy egy vasgyári férfiöltöző nem értelemszerűen simulna hozzájuk, ami nem feltétlenül baj, a bemutatási környezet minőségével az érzés- jelentés-súlypontjait, harmóniát, diszharmóniát, kontrasztot lehet beállítani. Figyeljünk erre, mert itt is megtörtént a helyszín, előadó és közönség választással egyfajta beállítás.
Harmadrészt itt vannak az alkotók, akik saját mű- és környezet-installációjukban tevékenykednek, rendezők és főszereplők egyszerre, akik miközben minket vendégül látnak, aközben elénk tárják műveiket és nyilvános bepillantást engednek életterükbe. Megtervezetten és ösztönösen alakítják az eseményt és, ha ahhoz van kedvük, véget vetnek a produkciónak. J[4]
És még hosszan folytathatnám, de nem akarom egy olyan táblázat rubrikáiba szétszortírozni a fészket, ami szakmai szempontból lehet informatív, de nem tudósít a barátságos hangulatról, a meghittségről és egyáltalán ennek a rendezvénynek az atmoszférájáról és egyedi bájáról![5] Márpedig most ez az elsődlegesen fontos számunkra. Már csak azért is, mert, ahogy említettem: fészken belül mások a szabályok, mint fészken kívül!
Ezzel ajánlom tisztelt figyelmükbe Matild és Dénes Fészek kiállítását!
Lisányi Endre, képzőművész, esztéta
Elhangzott 2023. október 12-én a Fészekben, Szolnokon.
[1] John Keats: 629 Fragment of an Ode to Maia. (részlet).
[2] Persze feltehetnénk a kérdést, hogy, na és mi van a műfészkekkel, amik látszólag olyanok, mint az igaziak, de valójában nem azok? Jogos az észrevétel, mert tényleg vannak ilyen imitációk!
[3] És/vagy a hasonló „termék” okán.
[4] Negyedrészt felrémlik az alternatív színházi produkció fogalma, valamint a tapintható szakmai valóság és közvetlenség miatt beugorhat a dokumentum reality és a szórakoztatva ismeretterjesztés, az infotainment is… és ezzel egész közel kerültünk a valóságsóhoz!
[5] Mentségemre szolgál, hogy a fészek mindannak ellenében határozható meg fészekként, ami még és ami már nem az és ennek feltárásához a közeli és a távoli rátekintés közti folyamatos mozgás a legcélravezetőbb módszer.
FÉSZEK VI.
„Mi is a fészek? Egy élettér? Egy kert? Mindenekelőtt egy hely, ami egyszerre új és egyszerre régi. Ismerős annak, aki még soha nem látta, de folyton újat tartogat annak, aki nem először jár itt. Ezért van benne valami időtlen. Van benne valami különös és hátborzongató. Mindazonáltal egyedi, ami csak itt tapasztalható meg és sehol másutt!”
Révi Norbert szobrászművész , 2022
Nagy Katalin Matild grafikusművész és Nagy Dénes festőművész kiállítása
Megnyitó: 2023. október 12. 17 óra
Helye: Fészek, 5000 Szolnok, Liget u. 31.
Megnyitja: Lisányi Endre képzőművész, esztéta
A kiállítás megtekinthető: 2023. október 12. 17 órától 20 óráig
Nagy Katalin Matild grafikusművész és Nagy Dénes festőművész megnyitja közös műtermének kapuit mindazok előtt, akik bepillantást szeretnének nyerni egy művészházaspár alkotóterébe.
További információ:
matildkata@gmail.com, gyansened@gmail.com,
Fészek 2022
Mi is a fészek? Egy élettér? Egy kert? Mindenekelőtt egy hely, ami egyszerre új és egyszerre régi. Ismerős annak, aki még soha nem látta, de folyton újat tartogat annak, aki nem először jár itt. Ezért van benne valami időtlen. Van benne valami különös és hátborzongató. Mindazonáltal egyedi, ami csak itt tapasztalható meg és sehol másutt!
Eljött az idő, hogy kísérletet tegyünk a dolog megértésére.
A hely szellem a latinban: Génius Loci.
Egy bizonyos helyen uralkodó, onnan kisugárzó szellem. /Eredetileg a régi rómaiaknál, valamely ház, vidék stb. védő szelleme.
A szógyök a Gens.
Gens: nemzetség az ókori Rómában, az egy őstől származók közössége.
Az egy őstől való származás- itt valóban lényeges. Ez az együvé tartozás letéteménye. Ezek szerint a szellem, a hely szelleme az, ami a közösséget megnevezi, kiemeli, meghatározza és formálja. A legkisebb közösség pedig jól tudjuk: a család.
A hely szelleme az, ami a hely felett védnökséget vállal. Amely az együvé tartozást biztosítja, fenntartja és így végső soron a családot védelmezi.
Loci: azaz a hely. A térben kitüntetett és meghatározott, ami konkrét, de mindig tartalmaz valami univerzálisat, valami egyetemest is, amin önmagát lemérheti. Persze, hiszen minden hely, valahol a nagy térre, az égre nyitott kell, legyen. Ha most belegondolunk abba, hogy a hely legalább annyira szimbolikus, mint amennyire konkrét, akkor a hely több mint, ami pusztán csak úgy, szimplán s egyszerűen, minden emberi erőfeszítés nélkül felkereshető… még akkor is, ha a meghívás széles körű…
Jól tudjuk, ennek a helynek arca van! Jól kivehető, határozott karakterrel rendelkező. Valójában és elsőrendűen erről igyekszik meg egy hely. Ez az, ami miatt, akik itt vagyunk, most azt mondjuk: Egyedi és megismételhetetlen és ennek fontos eleme a pillanat- amiről természetesen el nem választható. Talán ettől igazán különleges!
A hely sok tekintetben meghatározó! A fészek egy hely, de egyben egy kert is. Határa van. A kert a védelmet az otthont adja. Rajta kívül helyezkedik el az ismeretlen, a változó, mindenkor kiszámíthatatlan világ. A kert a nyugalom szigete, a káosz tengerén. A kert azé, aki belakja, de mindenekelőtt azé, aki létrehívta azt.
A kert így a varázsló kertje! A varázsló pedig jól tudjuk, mindekor művész. Aki belép a kertbe, az a varázsló birodalmában találja magát, fennhatósága alá kerül. Hatása alól magát ki nem vonhatja. Olyannyira, hogy amikor körülnéz, arra gondol, hogy a dolgokban való ráismerésben szinte tükörképet lát maga körül.
Portrék, csendéletek, tájak.
Az eddigiek alapján azt kell mondja:
-a portrék én vagyok, a csendéletek az én csendéleteim, a tájak én bennem élnek. Mindez az én arcom kivetülése, a képek mögött én állok. Az egyedüli szemlélő én vagyok, minden itt van bennem, míg kutatva figyelem belső történéseim alakváltozásaim.
A kép tükör, az én tükröm. Rájövünk, hogy Nárcisszusz példája a legközvetlenebb valóság. A képekben én gyönyörködöm és a képek tulajdonképpen az Én-kép sokaságát jelentik. Így szemlélek és most egybegyűjtöm mindazt, ami az enyém, ami én magam vagyok. A kép az, ami a megértést szolgálja. Meister Ekhart szavaival: „-azért készül a kép, hogy az elme elmélkedjen rajta.” Erre való a kép. megismerni a legfontosabbat, megismerni önmagamat. Ahogy a görögök mondták és ahogy a Delphoi jósda felirata máig hirdeti: „Ismerd meg tenmagad!”
Azért, mert a megismerés egy magasabb valóságra hív! Amikor képet alkotok és festek, minden esetben magamat alkotom újra és újra. Nem azért, mert nem vagyok megalkotva, – bizonyíték van rá, hiszen élek, – hanem azért, mert ez az én, ez a kreatúra nem minden, legbelül sokkalta több mint aminek kívülről látszik. A képzet segít nekem megérteni, hogy ki vagyok. A kép az a dolog, amin mindig lemérhetem önmagam, amihez mindenkor visszatalálhatok. Babits Mihály soraiban ezeket olvassuk:
Tudom, hogy érted történnek mindenek – mit búsulsz? A csillagok örök forgása néked forog és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog a te bűnös lelkedért. Ó, hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs. Madárka tolla se hull ki, – ég se zeng, – föld se remeg, hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg, aki téged meg nem ért. mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket, hogy benned teljesedjenek, – s korok történetét szerezte meséskönyvedül, – s napba mártotta ecsetét, hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak, mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod tükrében magadat, …
Az alkotás lényegét itt találjuk meg, mert alkotni annyi, mint kísérletet tenni a felismerésre, utat nyitni fölfelé az ég felé.
Eliade: A jóga című kötetében olvashatjuk kiragadva az alábbi sorokat, most már konkrétabban a vizualizációról szólva és arról a műveletről, ami a művészet közvetlen használatba vételét jelenti:
„A képek a meditáció támaszai… az ikonográfia egy olyan univerzumot képez, amelybe be kell hatolni, amelyet asszimilálni kell. A behatolás és az asszimiláció szó szerint értendő. A képen meditálva föl kell vinni magunkat arra a kozmikus síkra, amelyen annak ideálja található. E spirituális gyakorlat abból áll, hogy kilépünk saját belső univerzumunkból…
Az előzetes gyakorlat, az ikonográfia belsővé tétele nem hajtható végre elmélyedés nélkül. A kép jelentésének megértése, szimbolikájának fölismerése több szakaszból áll. Elsőt a kép vizualizációja alkotja, vagyis, hogy azt mentálisan megalkotjuk, pontosabban azt egy teremtő képzeleti aktussal egyfajta belső ernyőre vetítjük…Föl kell ébreszteni a belső erőket, mindvégig tartva a tökéletes tisztánlátást és az önmagunk fölötti uralmat. nem tisztán mentális gyakorlatról van szó; a vizualizáció végcélja már nem egy gondolat közlése, hanem az igazság megtapasztalása” -eddig az idézet.
Az igazság megismerésének útja tehát a művészet, az alkotás, mint teremtés, Önmagam újrateremtése, önmagam megalkotása és megismerése. Nincs és nem is lehet ennél fontosabb és magasztosabb feladat az ember számára. Alkosson, ki tud, teremtsen ki képes és nyújtsa át azt a többieknek okulás céljából. Ez a tanítás lényege, ami egyben a művészet küldetése. A képesség, a kép megalkotásának képessége, a képiség önálló megteremtése. Azé, amire mindannyiunknak elengedhetetlenül szüksége van, – ma úgy, mint holnap – egyaránt. Gazdagodjunk meg újra e hely látványától és szívjuk magunkba a különleges atmoszférát, ami körüllengi azt. Élvezzük újra együtt a hely vendégszeretetét és vigyük magunkkal szellemének kihatását – immár sokadjára visszatérő felejthetetlen élményt. Ami egyszerre ugyanolyan és persze mindig egy kicsit más!
Köszönet érte Matildnak és Dénesnek!
Révi Norbert szobrászművész
Elhangzott: 2022. október 13-án Szolnokon, a Fészekben
https://www.szoljon.hu/galeria/kiallitasmegnyito-szolnokon-3/16
Idén októberben a Magyar Festészet Napjához kapcsolódva, ismét megnyitjuk otthonunk kapuit mindazok előtt, akik bepillantást szeretnének nyerni egy művészházaspár alkotóterébe. A megszokott szeretettel, barátsággal, legfrissebb munkáinkkal és jó hangulattal várunk Benneteket! A kiállításunkat Révi Norbert szobrászművész fogja megnyitni. Ha testi-lelki-szellemi feltöltődést szeretnétek, akkor ne maradjatok távol!
A kiállításmegnyitó időpontja: 2022. okt. 13. 17.00 óra
Helyszín: 5000 Szolnok, Liget u. 31.
További információ: matildkata@gmail.com, gyansened@gmail.com
Ilyen volt: https://youtu.be/NyRV1jk_QWU
Egy év kihagyás után, idén ismét megnyitjuk otthonunk kapuit mindazok előtt, akik bepillantást szeretnének nyerni egy művészházaspár alkotóterébe. A megszokott szeretettel, barátsággal, legfrissebb munkáinkkal és jó hangulattal várunk Benneteket! A kiállításunkat Trom Kata, a Tér-Lélek-Tan megalkotója fogja megnyitni! Ha testi-lelki-szellemi feltöltődést szeretnétek, akkor ne maradjatok távol!
A kiállításmegnyitó időpontja: 2021. október 14. 17 óra
Helyszín: 5000 Szolnok, Liget u. 31.
További információ: matildkata@gmail.com, gyansened@gmail.com
Nagy Katalin Matild grafikusművész és Nagy Dénes festőművész kiállítása
Megnyitó: 2019. október 17., csütörtök, 17:00–20:00
Helye: Lakásgaléria (5000 Szolnok, Liget út 31.)
Megnyitja: Képíró Ágnes művészettörténész
A kiállítás megtekinthető: 2019. október 17., csütörtök, 17:00–20:00
Nagy Katalin Matild grafikusművész és Nagy Dénes festőművész megnyitja közös műtermének kapuit mindazok előtt, akik bepillantást szeretnének nyerni egy művészházaspár alkotóterébe.
Lakásgaléria
5000 Szolnok, Liget út 31.
Nagy Katalin Matild grafikusművész és Nagy Dénes festőművész kiállítása
Megnyitó: 2018. október 18. 17.00-20 óráig
Helye: Lakásgaléria (5000 Szolnok, Liget út 31.)
Megnyitja: Pogány Gábor Benő szobrászművész
A kiállítás megtekinthető: 2018. október 18. 17.00-20 óráig
Nagy Katalin Matild grafikusművész és Nagy Dénes festőművész megnyitja közös műtermének kapuit mindazok előtt, akik bepillantást szeretnének nyerni egy művészházaspár alkotóterébe.
Lakásgaléria
5000 Szolnok, Liget út 31.
Nagy Katalin Matild grafikusművész és Nagy Dénes festőművész kiállítása
Megnyitó: 2017. október 12. 17.00
Helye: Lakásgaléria (5000 Szolnok, Liget út 31.)
Megnyitja: Révi Norbert szobrászművész
A kiállítás megtekinthető: 2017. október 12-ig
Nagy Katalin Matild grafikusművész és Nagy Dénes festőművész megnyitja közös műtermének kapuit mindazok előtt, akik bepillantást szeretnének nyerni egy művészházaspár alkotóterébe.
Lakásgaléria
5000 Szolnok, Liget út 31.
Nagy Dénes – festőművész és Nagy Katalin Matild grafikusművész kiállítása 2017. október 12.
fotó: Svarsnig Judit és Darida Zsuzsi
