Rendhagyó időszaki kiállítás nyílt a Szolnoki Művésztelep Kert Galériájában, az ARTjáró Összművészeti Fesztivál programjaként. A Párhuzamok/Parallelen című csoportos tárlat hat reutlingeni és tizenhat, a Szolnoki Művésztelep alkotói körébe tartozó képzőművész munkáit vonultatja fel. Nem különítették el a kiállítás rendezői a német művészek alkotásait a magyarokéitól: összesen negyvenkét mű, egymással szoros dialógusba helyezve, párhuzamok és metszéspontok tükrében együtt szerepel a kiállításon. Rendkívül eleven diskurzusban, meglepő harmóniában és szimbiózisban élnek együtt a korábban egymással még semmilyen személyes kapcsolatba nem került, egymástól mintegy ezer kilométeres távolságban élő alkotócsoportok munkái. Ez az együttállás igazolja a kiállítás címének érvényességét is, noha a párhuzamok és az áthatások nem előzmény nélküliek. Szolnok ugyanis Reutlingen városával 1990 óta testvérvárosi kapcsolatot ápol, s a két település között mintegy tizenöt éve aktív művészcsereprogramok szerveződnek. Egyik esztendőben a Szolnoki Művésztelep alkotókörének egy művésze tölt fél évet Reutlingenben, majd a másikban Reutlingenből érkezik egy művész féléves ösztöndíjas periódusra Szolnokra.
Hogy miként is valósulnak meg az alkotói konstellációk az idei nyár egyik legizgalmasabb, legfrissebb szolnoki tárlatán, azt érdemes az egyes alkotók közötti párhuzamokat, hasonlóságokat és különbözőségeket, s a kiállítás egészét véve is megvizsgálni. A hat német alkotó művei ugyan absztraktabbak, impulzívabbak, expresszívebbek, de nem szakadnak el az egyetemes művészet hagyományaitól és a tradicionális eszközöktől és tematikáktól sem. A kéttermes, galériás kiállítótér első termében izzó és meditatív hangulatok dialógusa fogadja a látogatót. Reinhard Brunner szenvedéllyel átitatott gesztusfestészete a véletlent, a kiszámíthatatlanul sodró erőt vizualizálja, csakúgy, mint a figurális és az absztrakt kifejezésmód határait feszegető Helmut Anton Zirkelbach expresszív szitanyomatai, melyek szép szimbiózisban állnak a szolnoki grafikusok, Nagy Katalin Matild és Sinka Péter lendületes, természeti látványból kiinduló félabsztrakt nyomataival, melyek egymás közelébe helyezve erősítik az organikus formák metszőkés általi lendületbe hozott lüktetését. E szerves rezonancia tökéletes ellenpontja az említett grafikákkal egy térbe rendezett csend: Király György fekete-fehérre redukált, az előtérben és a sejtelmes formahatárokkal finoman, meleg színtartományokat felvillantó Honvágy-csendje, valamint Szabó Ágnes érzékeny, az élet rezgéseire reagáló többrétegű kollázsa. Ugyanezt a kettősséget erősítik a teremben elhelyezett szobrok: Christoph Traub organikus, az emberi test végtagjaira emlékeztető és a bőr puhaságát mesterien visszaadó, felismerhetetlenségig redukált torzói közeli rokonai, de tökéletes ellenpontjai is a szolnoki bronzszobrászat kitűnő művelőinek, így Szabó György konstruktív-figurális, Baráth Fábián tárgyi indíttatású félabsztrakt alkotásainak, miközben helyet kap a teremben a konkrét, a narratíva is: Pogány Gábor Benő szobrai által közvetítve. A kiállítás második termében a hagyományos képzőművészeti tematikák és azok modern megfogalmazásai többségükben festészeti munkák bemutatásával kerültek egymással párhuzamba állítva, így Nagy Dénes hétköznapi tárgyakat mitikus jelentésekkel is felruházó, vérbő festészete, Kecső Endre ókori mitológiából vett, azok ábrázolásrendjét őrző, de korunk jelenségeire reflektáló alkotásai vagy Verebes György enigmatikus, visszafogott koloritú, időtlen arc- és kézfejábrázolásai. A figura mellett helyet kap a táj is: Debreczeni Fanni – a szolnoki és egyben az alföldi festészeti hagyományok tájfestészetének újragondolásával – lendületes képmezőin a síkvidék táji adottságait tárja a szemlélő elé, míg Karl Stiebel expresszív, hegyvidéki tájképei, bár egy másik földrajzi típust mutatnak, a táj buja pompája és magával ragadó titokzatossága, mélyen érző lelke szólal meg mindkét művész alkotásán. A kiállítás ötletgazdája, a 2023-ban reutlingeni ösztöndíjat kapott László Dániel ugyan napjainkban már nem Szolnokon él, de évente három hónapot vendégművészként a művésztelepen tölt, melynek 2007–2009 között rendes tagja volt. Realista felfogású szolnoki időutazás-városrészlete a lépcsőfordulóban nemcsak a külső és a belső tereket ábrázoló tematikákat köti össze, hanem a tárlat szervezőjének alkotásaként szimbolikusan valamennyi kiállított művet és művészt összekapcsol. Izgalmas, színes világot mutat Marcus Wilke képi absztrakciója, melynek kiindulópontja az anyagok felhalmozódása.
Wolfgang Schaller Objekt 2. című szobrának lendületes, szabálytalan spirálformája fokozza a dinamikát, mellyel első látásra becsapja a nézőt, ugyanis a felgyülemlő és eltűnő erőket vizsgáló szobrai fából készülnek, noha festékezésük, megformálásuk első látásra fémanyagot feltételez. Ugyancsak a pszeudojelenség sajátos, játékos felfogása mutatkozik meg Posta Máté szinte hiperrealisztikus alkotásaiban. Georgius Soosur iróniával átszőtt nőábrázolásai és Révi Norbert archaikus Napkorong-idézetei egyaránt a letűnt korok iránti tiszteletről, egy-egy hajdani szellemi-kulturális centrum felidézéséről szólnak.
A Párhuzamok/Parallelen című kiállítás, mely szervesen illeszkedik a Szolnoki Művésztelep dialóguskiállításainak sorába – szemben a korábbi gyakorlattal –, most nem a kolónia százhuszonegy éves történetének különböző korszakaiban született alkotásokat vonultatja fel egymás mellett, hanem egymástól távol élő, eltérő kultúrkörökből származó, mégis hasonló művészi attitűdöket helyez dialógusba. Teszi mindezt üdítően, a fülledt nyári melegben igazi felfrissítő élménnyel gazdagítva a látogatót.
A Párhuzamok/Parallelen című kiállítás a Szolnoki Művésztelep, Kert Galériájában (5000 Szolnok, Gutenberg tér 12.) augusztus 20-ig tekinthető meg.
