Szept. 30. 18:00: Munkácsy Vizuál 2.Okt.1. 17:00 Történet a mesén túl
Szuper alkotótársaim lesznek, jertek!
Kedves Látogatók, művészet-és grafikakedvelő barátaink!
Nagyon megtisztelő számomra, hogy nemcsak alkotóként vehetek részt az immár harmadik alkalommal megrendezett Szolnoki Grafikai Szimpóziumon, hanem meg is nyithatom annak zárókiállítását! Külön köszöntöm a Szolnoki Művésztelep dolgozóit és alkotóközösségét, valamint a Képgrafikusok Olgyai Viktor Egyesületének (röviden KOVE) jelenlévő tagjait!
Kezdem azzal, hogy a szimpózium egy komoly dolog. Ennek megnyitására talán alkalmasabb volna egy elméleti szakember, egy művészettörténész, egy esztéta, aki a grafikaművészetet és a kortárs tendenciákat magasabb perspektívából, felülnézetből szemléli, de a KOVE elnöksége ezúttal úgy látta helyénvalónak, hogy olyasvalaki álljon most itt és beszéljen erről a kiállításról, aki belülről látja a folyamatokat, akinek már kemény az ujjbegye a metszőkéstől, akinek a kedvenc dallama, amikor a gumihenger végig gördül a nyomdafestéken, akire mámorító hatással van a nitrohígító egyébként nehezen elviselhető szaga. (vagy tán illata, kinek mi) A jelenlévő alkotók közül tehát erre a posztra mindenki alkalmas volna, de idén én húztam a legrövidebbet…
Először ismerjük meg jobban a Képgrafikusok Olgyai Viktor Egyesületét; kik vagyunk és mik a céljaink. A KOVE létrejötténél volt szerencsém jelen lenni, ez a neves alkalom pedig 2019-ben egy őszi estén történt Nyíregyházán, a Mária Alkotóházban tartandó fametsző művésztelepen. A résztvevőkkel egy nagy asztal körül ülve, a fametszeteink fölé hajolva gyakran beszélgettünk komoly és komolytalan dolgokról egyaránt; aztán egyszer a szó arra terelődött, hogy létre kellene hozni egy támogató közeget, egy nyilvános fórumot, egy védőhálót annak a sok kiváló grafikusművésznek, akikkel évek, évtizetek óta együtt dolgozunk, együtt állítunk ki, együtt veszünk részt művésztelepeken, akikkel együtt műveljük ez a nemes műfajt. Sőt, nem csak nekik, hanem magának sokszorosító grafikának is – aminek mindannyian szerelmesei vagyunk- szükséges a népszerűsítés, és a nyilvánosság. Úgyhogy ezen az estén szóban megalakultunk és 2020 év elejére már hivatalosan is megszületett az egyesület.
A tagjelöltek első köre tehát a fametsző művésztelep akkori egy egykori részvevőiből állt, de hamarosan bővült a lista, ahogy az eltelt pár évben is. A cél az volt, hogy olyan grafikusművészeket hívjunk a KOVE-be, akik évtizedes viszonylatban foglalkoznak aktívan és hivatásszerűen a tradicionális sokszorosító grafikával, akik kiemelkedő művészi minőségű grafikákat hoznak létre, akiknek tevékenysége népszerűsíti és emeli a rangját a műfajnak. Egyesületi keretekre pedig azért van szükség, mert így lehet a legjobban megteremteni a feltételeit pl. egy ilyen szimpóziumnak, szervezni vagy utaztatni kiállításokat, előadásokat, könyvbemutatókat, szakmai fórumokat, workshopokat, bemutatókat, népszerűsíteni nem csak saját műveinket, hanem lehetőséget kapni tapasztalatcserére és kapcsolatépítésre is. Rövid fennállásunk ellenére bizton állítom, hogy a KOVE mára meghatározó szerepet tölt be a képgrafika területén Magyarországon. Ebben pedig kiemelkedő érdeme van a Szolnoki Művésztelepnek, akikkel szoros együttműködésben dolgozunk, és az egyesület elnökének, Bugyi Istvánnak, akiről elmondhatjuk, hogy a hátán cipeli az egész szervezetet, a tagok nevében ezúton is köszönjük munkáját!
Büszkeség számunkra továbbá, hogy nem csak a fiatalabb és a középgeneráció tagjait, hanem a szakma legnagyobb mestereit is tagjaink között tudhathjuk. Olyan mestereket, akik művei és tevékenysége nyomán grafikus generációk sarjadtak az évek, évtizedek alatt, akiknek munkássága nemcsak emeli a műfaj nívóját, de helyet és rangot is kivív magának az egyre inkább digitalizálódó és/vagy konceptualizálódó képzőművészetben.
Grafika szó alatt sokmindent értünk: az egyedi rajzot, a 3D-t, az animációt, a sokszorosító technikákat, a digitális eszközökkel készült grafikákat, melyek lehetnek képzőművészeti alkotások vagy tartozhatnak az alkalmazott művészet területébe is. Grafika lehet egy rajz, egy logó, egy print, egy arcuat, lehet a hardveres és szoftveres képmegjelenítés, vagy ide tartozhatnak akár a határterületeket súroló kísérletező műfajok is. A KOVE grafikusai ezek közül részben vagy érintőlegesen mindet alkalmazzák, de elsősorban a tradicionális grafikát művelik. Ami a legnagyobb értéket és unikalitást adja az nem is feltétlenül a mit, hanem a hogyan. Számunkra fontos az újítás, a megújulás a témákban, a mondanivalóban, a technikák és eljárások integrálásában, de nekünk az anyaggal dolgunk van.
Az itt látható technikák: linómetszet, fametszet, rézkarc, hidegtű, mezzotinto készítése lassú és nagy körültekintést igényelnek, az anyagok, az eszközök, az eljárások maximális tisztelete, a metszés, a karcolás, a nyomtatás szabályainak pontos betartása úgymond velejárója a műfajnak. De nem csak a manualitás szempontjából jó ezt csinálni, hanem mert metszés közben ott van a tudat, hogy ez valami nemes. Hogy ezt több száz vagy több ezer éve csinálják, és így csinálják. Ezt a mesterről tanítványra hagyományozódó tudást megkaptunk, alkalmazzuk, és továbbadjuk. Ez egy olyan tevékenyég, ami őrzi az évezredes tradíciót és hagyományt, ami igaz, kézzel fogható, valódi szellemi és fizikai munka eredménye. Amikor metszünk, akkor a világban rend van. Figyelmünket egy pontra fókulszáljuk, a külvilág megszűnik. A metsző hasítja a dúcot, nyomán vonalak, faktúrák, történetek, világok születnek. Itt nincs helye blöffnek és porhintésnek. Nem tudjuk hagyni az anyagot magától „viselkedni”, nem tudunk utólag javítani, amit egyszer kivéstünk, az már olyan is marad, épp ezért hibának, félremetszésnek helye nincs. Csak feketék és fehérek, csak igenek és nemek léteznek. A metszés tulajdonképpen szellemi gyakorlat, meditáció, amely magába foglalja a koncentrációt, a szemlélődést és az absztrakciót. Elősegíti a fokozott öntudatot, a szellemi éberséget. Alkotás közben szellemünket átengedjük a nyugalomnak és a belsőnkre való koncentrálásnak.
Az itt kiállított művek mind ilyen szellemi gyakorlat eredményei, melyek létrejöttéhez szükség van fókuszra és jelenlétre: mert a metszés során a művésznek ki kell kapcsolnia a külső zavaró tényezőket, és teljes figyelmét a műalkotás létrehozására kell összpontosítania. Meg kell tanulnia elengedni a múlt és a jövő gondolatait, és egyszerűen a jelenben maradnia, az előtte lévő grafikai jelekre koncentrálnia. Szükség van továbbá csendre és belső békére: A művész az alkotás folyamata során találja meg a belső harmóniát és kiegyensúlyozottságot. Az elmének lehetősége van ellazulni, és megtapasztalni a nyugalmat és a békét.
Ez egy teremtő folyamat: a művész lassan és kitartóan dolgozik, lépésről lépésre kialakítva a képet, amelyet linóleumba, rézbe vagy fába vájt. Az ember lassítja az elmét és megengedi, hogy a gondolatok elcsendesedjenek, lehetővé téve, hogy a belső bölcsesség és kreativitás felszínre kerüljön. És végül ez egy megfigyelő szerep: Arra ösztönzi az embert, hogy megfigyelje gondolatait és érzéseit anélkül, hogy hozzájuk ragaszkodna vagy ellenállna nekik. A metszés során a művész figyeli, ahogy a kép lassan kibontakozik a dúcon. Minden egyes vonal közötti apró részlet pontos kimetszése egyformán fontos, kapkodásnak, sietségnek helye nincs, a létrejövő kép minden négyzetmilliméterét tisztelni és megfigyelni kell.
Összességében ennek a műfajnak a művelése a kreativitás, a jelenlét és a belső béke megélésének egyedülálló módját jelentik. Ez maga a zen! Ennek művelése, életben tartása, népszerűsítése és továbbörökítése pedig küldetés!
Ez az egyedülálló grafikai kiállítás pedig igazi kavalkádja a technikák gazdagságának és sokszínűségnek. A művészek különleges eszközeikkel és kreativitásuk szabad szárnyalásával a grafika világában fogalmazták gondolataikat és érzéseiket.
Minden egyes alkotás a maga nemében egyedi és figyelemre méltó. A kiállítók merész technikai bravúrokkal, különleges technikákkal és aprólékos részletekkel játszanak, hogy megidézzék a lélek mélyebb rétegeit és elgondolkodtassák a nézőket. A sokszorosító grafika teret ad a kísérletezésnek, ami lehetővé teszi, hogy a hagyományos és a modern elemeket egyesüljenek. A témák és mondanivalók végtelen skálája jelenik meg ezeken a falakon. Az alkotók olyan társadalmi ügyekről, természeti erőkről, az emberi lélek mélyére hatoló érzelmekről, vagy akár csak az élet szépségéről alkotnak képeket, amelyek arra buzdítanak minket, hogy megálljunk, elgondolkodjunk, és talán új nézőpontból szemléljük a világot.
Ahogy sétálunk végig a teremben, fedezzük fel a kiállító művészek lelkesedését és szenvedélyét az alkotás és a grafika iránt, és találjuk meg az egyedi hangjukat a kifejezésben. Itt most megláthatjuk, hogy a sokszorosító grafika valóban az egyik legkreatívabb és változatosabb művészeti műfaj, amely az összetett művészi kifejezésnek egyedülálló lehetőségeket nyújt. Remélem, hogy ez a kiállítás kinyitja a szemeinket és szívünket, hogy felfedezzük ezt a lenyűgöző és gazdag világot. Engedjük, hogy magával ragadjon minket a művek ereje és hatása, és találjuk meg az inspirációt a mindennapjainkban. Köszönöm, hogy velünk tartanak ezen az izgalmas utazáson, és most pedig szeretettel meghívom Önöket, hogy fedezzék fel a művészek alkotásait, és élvezzék ki a sokszorosító grafika lenyűgöző sokféleségét és mélységét!
Végül bemutatom a kiállító művészeket:
Bartis Elemér, Bugyi István József, Danka Attila, Decsi Ilona Luca, Frimmel Gyula, Herczeg István, Jánváry Zoltán, Jónás Péter, Kéri Imre, Király György, Kosch Péter, Kun Péter, Nagy Katalin Matild, Nagy Dénes, Léstyán Csaba, Orr András, Pató Károly, Siklódy Ferenc, Szepessy Béla, Verebes György, Vén Zoltán, jómagam pedig Sinka Péter voltam,
Köszönöm a figyelmet, a kiállítást ezennel megnyitom!
A kiállítás megtekinthető:
Szolnoki Művésztelep – Rajzstúdió Galéria és Grafikai műhely
(5000 Szolnok, Gutenberg tér 12/12.)
2023. augusztus 20-ig (H-Szo., augusztus 20. vasárnap: 9.00 – 16.00 óráig)
Rendhagyó időszaki kiállítás nyílt a Szolnoki Művésztelep Kert Galériájában, az ARTjáró Összművészeti Fesztivál programjaként. A Párhuzamok/Parallelen című csoportos tárlat hat reutlingeni és tizenhat, a Szolnoki Művésztelep alkotói körébe tartozó képzőművész munkáit vonultatja fel. Nem különítették el a kiállítás rendezői a német művészek alkotásait a magyarokéitól: összesen negyvenkét mű, egymással szoros dialógusba helyezve, párhuzamok és metszéspontok tükrében együtt szerepel a kiállításon. Rendkívül eleven diskurzusban, meglepő harmóniában és szimbiózisban élnek együtt a korábban egymással még semmilyen személyes kapcsolatba nem került, egymástól mintegy ezer kilométeres távolságban élő alkotócsoportok munkái. Ez az együttállás igazolja a kiállítás címének érvényességét is, noha a párhuzamok és az áthatások nem előzmény nélküliek. Szolnok ugyanis Reutlingen városával 1990 óta testvérvárosi kapcsolatot ápol, s a két település között mintegy tizenöt éve aktív művészcsereprogramok szerveződnek. Egyik esztendőben a Szolnoki Művésztelep alkotókörének egy művésze tölt fél évet Reutlingenben, majd a másikban Reutlingenből érkezik egy művész féléves ösztöndíjas periódusra Szolnokra.
Hogy miként is valósulnak meg az alkotói konstellációk az idei nyár egyik legizgalmasabb, legfrissebb szolnoki tárlatán, azt érdemes az egyes alkotók közötti párhuzamokat, hasonlóságokat és különbözőségeket, s a kiállítás egészét véve is megvizsgálni. A hat német alkotó művei ugyan absztraktabbak, impulzívabbak, expresszívebbek, de nem szakadnak el az egyetemes művészet hagyományaitól és a tradicionális eszközöktől és tematikáktól sem. A kéttermes, galériás kiállítótér első termében izzó és meditatív hangulatok dialógusa fogadja a látogatót. Reinhard Brunner szenvedéllyel átitatott gesztusfestészete a véletlent, a kiszámíthatatlanul sodró erőt vizualizálja, csakúgy, mint a figurális és az absztrakt kifejezésmód határait feszegető Helmut Anton Zirkelbach expresszív szitanyomatai, melyek szép szimbiózisban állnak a szolnoki grafikusok, Nagy Katalin Matild és Sinka Péter lendületes, természeti látványból kiinduló félabsztrakt nyomataival, melyek egymás közelébe helyezve erősítik az organikus formák metszőkés általi lendületbe hozott lüktetését. E szerves rezonancia tökéletes ellenpontja az említett grafikákkal egy térbe rendezett csend: Király György fekete-fehérre redukált, az előtérben és a sejtelmes formahatárokkal finoman, meleg színtartományokat felvillantó Honvágy-csendje, valamint Szabó Ágnes érzékeny, az élet rezgéseire reagáló többrétegű kollázsa. Ugyanezt a kettősséget erősítik a teremben elhelyezett szobrok: Christoph Traub organikus, az emberi test végtagjaira emlékeztető és a bőr puhaságát mesterien visszaadó, felismerhetetlenségig redukált torzói közeli rokonai, de tökéletes ellenpontjai is a szolnoki bronzszobrászat kitűnő művelőinek, így Szabó György konstruktív-figurális, Baráth Fábián tárgyi indíttatású félabsztrakt alkotásainak, miközben helyet kap a teremben a konkrét, a narratíva is: Pogány Gábor Benő szobrai által közvetítve. A kiállítás második termében a hagyományos képzőművészeti tematikák és azok modern megfogalmazásai többségükben festészeti munkák bemutatásával kerültek egymással párhuzamba állítva, így Nagy Dénes hétköznapi tárgyakat mitikus jelentésekkel is felruházó, vérbő festészete, Kecső Endre ókori mitológiából vett, azok ábrázolásrendjét őrző, de korunk jelenségeire reflektáló alkotásai vagy Verebes György enigmatikus, visszafogott koloritú, időtlen arc- és kézfejábrázolásai. A figura mellett helyet kap a táj is: Debreczeni Fanni – a szolnoki és egyben az alföldi festészeti hagyományok tájfestészetének újragondolásával – lendületes képmezőin a síkvidék táji adottságait tárja a szemlélő elé, míg Karl Stiebel expresszív, hegyvidéki tájképei, bár egy másik földrajzi típust mutatnak, a táj buja pompája és magával ragadó titokzatossága, mélyen érző lelke szólal meg mindkét művész alkotásán. A kiállítás ötletgazdája, a 2023-ban reutlingeni ösztöndíjat kapott László Dániel ugyan napjainkban már nem Szolnokon él, de évente három hónapot vendégművészként a művésztelepen tölt, melynek 2007–2009 között rendes tagja volt. Realista felfogású szolnoki időutazás-városrészlete a lépcsőfordulóban nemcsak a külső és a belső tereket ábrázoló tematikákat köti össze, hanem a tárlat szervezőjének alkotásaként szimbolikusan valamennyi kiállított művet és művészt összekapcsol. Izgalmas, színes világot mutat Marcus Wilke képi absztrakciója, melynek kiindulópontja az anyagok felhalmozódása.
Wolfgang Schaller Objekt 2. című szobrának lendületes, szabálytalan spirálformája fokozza a dinamikát, mellyel első látásra becsapja a nézőt, ugyanis a felgyülemlő és eltűnő erőket vizsgáló szobrai fából készülnek, noha festékezésük, megformálásuk első látásra fémanyagot feltételez. Ugyancsak a pszeudojelenség sajátos, játékos felfogása mutatkozik meg Posta Máté szinte hiperrealisztikus alkotásaiban. Georgius Soosur iróniával átszőtt nőábrázolásai és Révi Norbert archaikus Napkorong-idézetei egyaránt a letűnt korok iránti tiszteletről, egy-egy hajdani szellemi-kulturális centrum felidézéséről szólnak.
A Párhuzamok/Parallelen című kiállítás, mely szervesen illeszkedik a Szolnoki Művésztelep dialóguskiállításainak sorába – szemben a korábbi gyakorlattal –, most nem a kolónia százhuszonegy éves történetének különböző korszakaiban született alkotásokat vonultatja fel egymás mellett, hanem egymástól távol élő, eltérő kultúrkörökből származó, mégis hasonló művészi attitűdöket helyez dialógusba. Teszi mindezt üdítően, a fülledt nyári melegben igazi felfrissítő élménnyel gazdagítva a látogatót.
A Párhuzamok/Parallelen című kiállítás a Szolnoki Művésztelep, Kert Galériájában (5000 Szolnok, Gutenberg tér 12.) augusztus 20-ig tekinthető meg.
Szeretettel köszöntök Mindenkit!
Péterrel régóta ismerjük egymást. Természetesen találkoztam már a munkáival, azonban csütörtökön, amikor elküldte a megrendezett kiállításról készült felvételeket, őszintén mondhatom, hogy meghatódtam. Még aznap délután megnéztem élőben a felrakott grafikákat.
Képei teljesen új teret alkottak az ismert környezetben.
A művészeknek egészen sajátos kapcsolata van a szépséggel. Nagyon találó, amikor azt mondjuk, hogy a szépség nem más, mint a Teremtőtől a művészi tehetség felé elhangzó fölszólítás. S kétségtelen, hogy ez a képesség talentum, melynek kamatoznia kell.
Aki érzi magában a költői, írói, festői, grafikusi hivatás szikráját, egyúttal a felelősséget is érznie kell. A talentumot nem lehet elásni. Ki kell bontakoztatni a felebarátok, az egész emberiség javára.
Amint az ember elkezdett mesterséges formákat, építményeket alkotni, az adott létesítmény mögött húzódó – tudatos vagy tudattalan – mintaként létrejött a szakrális geometria.
Valamelyest félrevezető az elnevezés, mivel az ősi korokban nem volt értelme „szentre” vagy „világira” felosztani az életet. Az élet egészét szentnek tekintették, akárcsak a művészi és egyéb alkotásokat.
Az építmények létrehozása egy célt szolgált: a „miként fent úgy alant” hermetikus elvét jelenítette meg, a makrokozmoszt a mikrokozmoszban. A természet és a mindenség mértékét alkotta újra a mi léptékünkben.
A forma létrehozhat bizonyos légkört.
A mesterséges létesítmények egyik fő feladata volt az olyan környezet megteremtése, ahol könnyebben bekövetkezett a tudatváltozás.
A szakrális geometria egy olyan holisztikus tudományág, amely a mértani formákat a magasabb rendű spirituális létezés egyik megnyilvánulási szintjének tartja. A szent geometria több mint jelképrendszer. A szakadatlanul mozgásban lévő isteni alkotóerő számunkra is látható és tapasztalható fizikai vetületeit is felöleli.
Tehát az isteni mértan a szellem, az erő és az anyag közötti mélységes metafizikai összefüggésekre hívja fel a figyelmet. Ezek alkotják a valóság három összetevőjét, amelyek képesek egymásba átalakulni.
Ez úgy történik, hogy az isteni idea, azaz a szellem egy része besűrűsödik, ily módon erővé alakul át. Ez a szokványos erő fogalom, amely viszont még nem vált fizikai valósággá.
Azután az erő képes „megkötődni”, úgymond megszilárdulni, és fizikai formákat létrehozni.
Így születnek a fizikai világ formavilágában a dolgok.
De ez a folyamat két irányú, visszafelé is működik.
Az anyaggá sűrűsödött, megkötött erő képes visszaalakulni erővé. És a fizikai észlelet számára megszűnik, felbomlik.
Majd az erőn át, vissza tud alakulni Isteni szellemmé, mely mindvégig ott rejtőzött az energia és a formavilág mögött egyfajta titkos megfigyelőként.
Ezek után talán kezdenek körvonalazódni a magasabb rezgésszámú világok, kreatív erői és a fizikai univerzum megkötött erői, vagyis formái között lévő összefonódások.
Mindezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a végső valóság archetípusainak vetületei.
A Mindenség intelligens. A Mindenséget az Isteni szellem tölti be és hatja át teljes mértékben.
Akinek van hozzá szeme és tudása, felfedezheti a szakrális geometria jelenlétét szó szerint mindenben.
A tér és az idő eme rejtélyei mindenképpen hatnak a szemlélőre, hiszen a testünk is a szakrális geometria szabályai szerint „készült”.
Ennélfogva akkor is különféle erőket sugároznak felénk a formák, ha mi az égvilágon semmit sem tanultunk az Isteni geometriáról.
Ezzel el is mondtam, hogy eme műfaj mesteri művelői milyen komoly titok birtokában voltak és vannak a mai napig. Az ily módon alkotott művek segítségével kiterjeszthető az emberi gondolkodás.
Ez Sinka Péter grafikusművész talentuma.
Egyértelműen birtokosa ennek a tudásnak és akik itt jelen vannak ebben az általa újra alkotott térben saját maguk is érezhetik.
A falakon látható grafikát szemlélve, az ember üdvözülést és kiindulást kaphat.
Művei nem a grafikai technika feletti tökéletes uralomra, tehát az elsődlegesre, hanem egy meghatározott gondolat ábrázolására törekednek.
Műveit közelebbről szemlélve találkozhatunk a pusztító idővel, a letűnt kultúrák emléknyomaival és szellemiségével, saját sötét és rejtett titkainkkal. Megnyílnak lelkünk kapui, amelyet olykor félve próbálunk kinyitni, olykor biztonságosnak érezzük az átlépést.
Menjenek közelebb a képekhez és merüljenek alá a titkokkal teli univerzumba, vigyenek haza a képekből sugárzó tudásból minél többet!
Ezennek a kiállítást megnyitom.
Nagy Katalin Matild
TiszapArt Mozi, Szolnok, 2023. augusztus 5.
A 2023-as év első csoportos kiállításunk.
Ideje: 2023. január 20. 17 óra
Helye: Türr István Múzeum és Bácskai Művelődési Központ, Baja,
A Szolnoki Művésztelep és a telep köréhez tartozó művészek munkáiból nyílik kiállítás a magyar kultúra napja alkalmából a Bácskai Kultúrpalotában, amely átfogóan mutatja be a mai szolnoki képzőművészet állapotát, egyben tovább mélyíti a baráti kapcsolatot a bajai Caffart Nemzetközi Művésztelep és a szolnoki klónia között.
https://www.facebook.com/szolnokimuvesztelepofficial/videos/1183735435849248
A Festészet ünnepe immár túl van nagykorúságán, sőt éppen huszadik éve létezik, ami erősödését, valódi jelentőségét mutatja. Mégis ennél fontosabb annak a megrendítő ténynek a szomorú tudomásulvétele, hogy az ünnep kitalálója, alapítója, Bráda Tibor a közelmúltban hunyt el.
„Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami. Hát akkor mi? Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.”
(Örkény István: Az élet értelme)
Szolnokon találtak új otthonra a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat központi kiállításai a kezdeti budapesti, újbudai ’ősesemények’ után. A Feneketlen-tó környékéről 2002-ben indult festészeti rendezvény a színek, fények, formák, ritmusok fiesztája, ahol alkotó és befogadó, művész és műélvező együtt ünnepel. A kiállítássorozat országossá nőtte ki magát, sőt, határokon átnyúló több napos eseménysorozattá fejlődött. A Szent Lukács napjához kötődő rendezvény az első században élt evangélistára, orvosra és festőre emlékezik, akinek a hagyomány jelentős Szűz Mária-ikonokat tulajdonít, amelyeket Rómában és a szintén olaszországi Loretóban őriznek.
A középkori festők Lukácsot választották védőszentjüknek – ezért az októberi dátum –, de nemcsak ők, hanem a rokon szakmák, így a fafaragók, ötvösök, fajanszfestők céheit is Lukács-céheknek nevezték. Már csak emiatt sem idegen a Festészet Napjától, hogy a tárlatokon országszerte más képzőművészeti műfajok képviselői is bemutatkoznak. A Festészet Napja tehát műfajiságában is gazdagodott, hiszen már az első néhány év után nemcsak sík munkákat láthattunk, hanem plasztikai, sőt az iparművészethez is közel álló kiállításokat. Az, hogy ez a rendezvény alulról jövő, civil, sőt szakmai kezdeményezésből jutott országos szintre, még inkább értékessé teszi.
Üvegművészeti kiállítással emlékeztek Bráda Tiborra Szolnokon, s emellett valamennyi, országszerte megrendezett tárlat is az ő emléke előtt tiszteleg.
A művészeti múltjában gazdag, idén százhúszéves Szolnoki Művésztelep hagyományán felépült múzeumi hálózat intézményeiben rendezett központi kiállítások és a hagyományos művésztelepi FestEbéd is jelzi a rendezvénysorozat jelentőségét. A központi rendezvény alkalmából, a Szolnoki Művésztelepen október 15-én nyílt Nayg István Részleges leltár című tárlata, a Bráda Tibornak ajánlott kortárs üvegművészeti kiállítás, valamint a két helyszínen, az Aba Novák Agorában és a Szolnoki Galériában, az egykori zsinagóga épületében látható, három szekcióra tagolt Élő Magyar Festészet 2022 című kiállítás.
Összesen több mint száz hazai művész alkotását mutatja be a három, mégis egységes tárlat, mely a festészet szűkebb műfajában marad. Talán különösnek hat, hogy a kortárs festészetet az alkotók születési ideje szerint kategorizáljuk, hiszen a munkák frissessége nem feltétlenül függ az alkotók életkorától. Mégis bizonyos, hogy más témák és technikák foglalkoztatják a különböző életkorú művészeket. Három kurátor hívta meg az alkotókat, akik közül ketten, Horváth Dániel és Gaál József művészként és oktatóként válogattak, míg Verebes György a doyen korosztályt kiválóan ismerő alkotóként hívta meg művészeit.
A festészet, sőt valamennyi művészet gyökerei az őskori barlangrajzokig nyúlnak vissza, ahonnan a XX. századig olyan út vezet, amely történeti koronként folyamatosan változott. A művészet, a techné, a körülöttünk lévő világ történéseire adott reakciók, a különféle ideológiák és művészetfilozófiák, a mecenatúra és az ízlés változásának és fejlődésének története. Ennek a folyamatnak a végét a német Hans Belting jelentette be 1983-ban megjelent könyvében (A művészettörténet vége), amelyben kifejti, hogy a korábbi, korstílusokhoz köthető történeti szemlélet a kortárs képzőművészetben a továbbiakban nem tartható fent. Ez a fajta vég arra szólít fel bennünket, hogy újfajta beszédmódot találjunk ki, mivel a művészet tárgya, azaz a kép megváltozott, az már nem illik bele a régi keretbe. A kép fogalma Beltingnél a művészet történéseit jelenti, a keret pedig az írott művészettörténetet képviseli. A művészet addig, ameddig a kereteken igazítani lehetett, beleillett az arról szóló elbeszélésekbe, ám napjainkban ennek az eltávolítása a kép felbomlását vonta maga után.
Ez az újfajta beszédmód tehát a korábbi stílusok és technikák keveredését, egymásmellettiségét hozta el, amely a mostani tárlatokon is megmutatkozik, és talán lehetőséget ad arra, hogy a kortárs magyar képzőművészet most bemutatkozó alkotóiról elmondhassunk valami közöset, valahogyan egységbe foglaljuk azt, ami a szemünk előtt megszületik. Számos irányzat és technika, különféle ábrázolásmód és tematika lép itt egyfajta sajátos párbeszédbe. Ábrázoló és nonfiguratív munkák, tárgyalkotó és konceptuális, önreflektív és individuális, különféle technikákkal készült festmények találkoznak.
Lóránt János Demeter a doyenek díjazottja, akinek gazdag életműve olyan munkákat mutat fel, amelyek főként realista, szuggesztív módon ábrázolják az elhagyott tájakat. Olajképei, akvarelljei álomszerű, misztikus, gyakran szürreális világba röpítenek, olykor ironikus hatást keltve. A munkákon feltűnő, apró emberi alakok magányosak, ahogyan a mostani, Elhagyott malom című festményen is látjuk. Lényei egyszerű alakok, akik jól illeszkednek az egynemű, monokróm hatású, rozsdás-barnás, sárgás felületekbe. Az egzisztenciális szorongás alapélményét átélő figura magára hagyatottsága jól ismert emberi érzelmeket idéz fel.
Regős István a középgeneráció díjazottja, aki 2019-es Bauhaus című sorozatából a Tengerparti táj című munkát állította ki, amelyben sorra veszi a XX. század egyik legjelentősebb építészeti mozgalmából kifejlődött stílus jegyeit, és emléket állít az ahhoz köthető személyiségeknek. A Bauhaus tipikus, kiüresedett, ember nélküli épületét láttatja Walter Gropius munkássága előtt tisztelegve. A színek, formák pazar játéka ez, ahol egyszerre jelenik meg a nyári delelő nap és a felkelő hold, szimbolizálva az élet kettősségét, végességét, mégis soha meg nem ismételhető egyediségét.
A jelenleg is Derkovits-ösztöndíjban részesülő Jagicza Patrícia festményeiben, installációiban saját magához való viszonyát fejezi ki, amelyet érzékeny, figuratív, hiperrealista ábrázolásmód jellemez. Munkáiban megújította a klasszikus csendélet műfaját, gyakran használva az egynemű, monokróm ciánkék hátteret. Saját arcának változásai, vagy élete történéseinek lírai ábrázolása során múltjában kutat, hogy ezzel is sajátos önismeretre tegyen szert, közelebb kerülve önmagához, érthetőbbé téve élete rezdüléseit. Gondolatmenet című festményében piros cérnával összefűzött foszlányokból szeretné kibogozni a rejtett tartalmakat.
A tűpontos precizitással megfestett munka esszenciája, koncepciója az Élet értelme című egypercesben megfogalmazott örkényi eszmét idézi fel, amely ugyanaz, mint amit Verebes György művésztelep-vezető, művész és kurátor folyamatosan hangsúlyoz. A most együtt látható művészek két helyszínen megszülető közössége olyan harmonikus festészeti élményt hozott létre, amelynek lényege az összetartozás és az egymáshoz való kapcsolódás.
Fotók: Nagy Katalin Matild
A Kossuth Művelődési Központ meghívja Önt és kedves családját a
120 ÉVES A SZOLNOKI MŰVÉSZTELEP
című kiállítás megnyitó ünnepségére
Helyszín
Ceglédi Galéria (Cegléd, Kossuth tér 5/A.)
Időpont
2022. október 28., péntek 17.00 óra
Köszöntőt mond
Kónya Ágnes Cegléd Város Önkormányzata Humán Bizottságának elnöke
Megnyitja
Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője
Gitáron közreműködik
Volter Kálmán a Ceglédi Erkel Ferenc AMI tanára
Kiállító művészek
Baráth Fábián, Debreczeni Fanni, Fazekas Magdolna, Nagy Dénes, Nagy Katalin Matild, Kecső Endre, Király György, Pogány Gábor Benő, Posta Máté, Révi Norbert, Sinka Péter, Soosur Georgius, Szabó Ágnes, Szabó György, Verebes György
Megtekinthető
2022. november 18-ig (H-P.: 10.00-18.00)
További információ
Kossuth Művelődési Központ I 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/A.
http://kozma.ildiko@cegledikultura.hu I www.cegledikultura.hu I Facebook.com/cegledigaleria
https://www.facebook.com/photo?fbid=2076018925917388&set=pcb.2076020292583918
2022. 10. 21.
Nagy Katain Matild és Nagy Dénes Kiállítása, Ipolyi Közművelődési Központ, Törökszentmiklós
A Magyar Festészet Napja 2002 óta, éppen 20 éve ünnepe a magyar kortárs képzőművészetnek, az alapító szándék szerint október 18-i naphoz igazítva az egyhetes országos rendezvénysorozatot. /Azért erre a napra esett a választás, mert ekkor ünnepeljük Szent Lukács névnapját, Lukács az európai kultúrában évszázadok óta a festők védőszentje./Ez a nap a magyar kultúrában,-a civil kezdeményezésre „2002 óta a fény, a színek, a formák és a ritusok, az élő fesztészet ünnepe!”, ahogy a Magyar Festészet Naja Alapítvány honlapján olvashatjuk! A művészeti hét számtalan eseménye jelzi évről évre a kezdeményezés sikerét. Az Alapítók szellemére utaló idézet Babitstól való: ” Én képeket akarok látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot…”
Mit jelent az, hogy „újra”, hiszen egy folyamatosan képekben megnyilvánuló világban élünk, előre elkészített képek áradatában tolakszik be a világunkba a környezetünk, vagy annak kisebb-nagyobb keresztemetszete. Mindig éppen a teljes képnek az a szelete, amit valakik láttatni akarnak velünk. Mi már megszokottan mindent válogatás nélkül engedünk be, ezek feldolgozására már időnk sem marad. A képzeletre, egyéni képalkotásra egyre kevesebb szükségünk van, készen kapjuk a világ képét!
Ahol most állunk, a Hely, ahol képek vannak, most csak a Ti képeitek! Kiemeltük ezt a teret a hétköznapi képáradatból.
Megnézem, Te hogy képzeled el a létező világunkat, ezzel én is újra értelmezem a magamét, kilépek a megszokottból, az ismert-,biztonságérzetet színlelő buborékból, „hogy (a képek) újra kinyissák elém a világot”. A művész számára a hétköznapi megértésnél mélyebb rétegek tárulnak fel, ebből részesedek, bíztatást kapok, hogy újra megálljak. Tiszta lappal belépünk ide, ami felnőttnek szinte képtelenség. Babitssal gyermekként befogadjuk, amit hoztatok: ” Én képeket akarok látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot..”
-Kik Vagyunk?
Személyes élményeimről szeretnék beszámolni az itt jelenlévő Művész Házaspárral kapcsolatosan. Az itt kiállító Nagy Katalin Matild grafikusművész és Nagy Dénes festőművészekkel nem először találkozom! A múlt hét szombatján Dinivel beszélgettem itt az Ipolyi Közművelődési Központ aulájában egy koncerten, itt volt, érdeklődött, mert érdekelte az itt megszólaló zene. Kicsit korábban, szintén a múlt héten bepillanthattam a házaspár legintimebb alkotóterébe, a kertjükben megrendezett FÉSZEK V. kiállításon, ahol az otthonukat, magánterületüket mutatták meg, az öttagú család életterét, a műtermet, a kertet, ahogyan Révi Norbert szobrászművész méltatta: a”Varázsló kertjét..” aki belép a kertbe, az a varázsló birodalmában találja magát, fennhatósága alá kerül. Hatása alól magát ki nem vonhatja. Olyannyira, hogy amikor körülnéz, arra gondol, hogy a dolgokban való ráismerésben szinte tükörképet lát maga körül”
Én sem tudtam kivonni magam alóla.
Korábban az itt Törökszentmiklóson rendezett Utcazene Fesztiválok alkalmain találkoztam Dénessel zenészként és homokrajz ok létrehozójaként. Matild és Dénes több alkalommal szimfonikus zenekart kísértek itt rajzaikkal az IKK-ban is.
És még korábban, 16 éve is találkoztunk már,-s megtisztelő volt olvasni az életrajzukban a legfontosabb kiállítások között jegyzett 2006-os eseményt a Zsókavár Galériában Budapesten, amihez alapítóként személyes kötödésem is van. Már akkor-, pályájuk kezdetén hordozták a rájuk ma is jellemző festői- és grafikai megközelítést, a jellegzetes kézjegyek azóta is felismerhetően Matild és Dini világa. 16 év alatt” nagyra nőttek”, harmóniájuk kisugárzik a térbe, de mára érett meg az Egység! Látszólag két külön világ, két ellentét harmóniája: most következzen
MATILD hivatalos bemutatása
„Nagy Katalin Matild a fiatal grafikus generáció kiemelkedő női képviselője. Linómetszetei és egyedi grafikái a 60-as évek grafikusművészeinek hagyományait követik. Munkáit az emberi létet bemutató gazdag tartalommal tölti meg, miközben vizuális eszköztárát kifogyni nem akaró változatosság jellemzi. ”
Az Alexandre Trauner Sándor Art/Film Fesztivál évente összehívja a nemzetközi színtér kiemelkedő artfilmjeit a szolnoki Tisza Moziban. A több mint ötvenéves hagyományokkal rendelkező fesztiválon három kategóriában mérköznek meg az alkotások. Az idén 643 nevezett alkotás érkezett 68 országból, s az első 100 legjobb közé bekerült Szives Márton ás Nagy katalin matild Klatzow Projektje, ami a megnyitót követően itt is látható lesz a képergyőn.
DÉNES hivatalos bemutatása
„Nagy Dénes festőművész munkássága a kortárs magyar figuratív festészet színgazdag, expresszív erejű, de ezzel együtt személyességet és intimitást sugárzó jelensége, amely méltó módon illeszkedik a magyar festészet hagyományaiba és a kortárs nemzetközi tendenciákbe egyaránt. A mindennapok témái jelennek meg képein, vizuális költészetében a korai avantgard festészet törekvéseit fedezhetjük fel. Sokszor súlyos színeivel, fény-árnyék kezelésével, előre mutató érzelmileg is felfokozott vízióival megragadva ábrázolja figuráit, amely természeténél fogva az emberi érzelmek kifejezését szolgálja. ”
Dinivel kint vagyunk a természetben- Kintről haladunk befelé
A táj viszi, hordozza a mondanivalót, megjelenő motívum az alföldi táj és a természet erői. Alföldjére nem a XX. századi (naplementés-géeskutas) alföld-romantikája jellemző, ezt soha nem is feltételeztem volna, hanem az a kitüntetett pillanat, amikor a rejtett erők megynyilvánulnak. A nehéz erős színek uralkodnak a képeken, de egy fehér házfal és egy vörös tető behelyezve a tájba, ahol értelmezni tudjuk , s mindjárt kicsi lesz a szemlélő, mint aki átéli egy vihar készületét. A jó helyre tett vörös vastag ecsetnyom végtelenné nyitja a teret. Elszakad a perspektívikus valóság ábrázolásától, ami a festő számára lényeges, azt hozza előre, felborítja a kép” rendjét”. Nem a reneszánsz óta beidegződött látásmódját szólítja meg a nézőnek, hanem a gondolatot ébreszti fel. Mert nem a kezünkkel festünk, hanem az agyunkkal és érzelmeinkkel és a teljes ember fest, és mi is így fogadjuk be teljes emberkét.
Matilddal megérkezünk egy belső világba
Sűrű hétöznapok, kusza gondolatok között egyszer csak letisztul valami. Gondolatok szövedékében valami kirajzolódik. Figurák egy esetben találunk, azonnal felismerhető szimbólum, anya és gyermeke. Trilógia ” Magamban” címmel, Anya Gyermek, földi természetünk megtestesülése. A Lét a létrehívó/minden megismerő valóság létrehívója/ és a létezés, a teremtmény kapcsolatban marad a belépés pillanatában. Az anya és a gyermek egyaránt létezőkk, de egyszer egyetlen pillanatban még kapcsolatát ismeri a Léttel, amikor közel voltak hozzá. A Lét elrejzőzik, rejtőzködik a teremtményben. Ezt csak a nő ismeri, a férfi csak a természet jelenségein keresztül érzékeli a létezés mögött rejtőző Létet, létrehívó erőit. Itt a Trilógiában színek is megjelennek, ahol színt látunk, ott a fény teljessége bomlik részeire.
Aztán megszűnnek a színek, még látunk egy fénysugarat a „Part” vagy meder színsugarában, aztán lemerülünk a mélységeb. Az érzetek szintjére. Ebben a belső világban már mindannyian egyedül maradunk, egyedül a saját létezésünk mélyén.
A Kapcsolat” című munkával fejezném be, a találkozással. Itt már csak a lényeg van láttatva a mikroorganizmusok szintjére csupaszítva.
A Kapcsolat: a külső végtelen és a belső végtelen találkozása, két Művész útja. egymáshoz ér ég föld. Mindketten a végtelent keresik. Erre pazarolják eszközeiket, eltékozolják a technikai tudást, bátran elengedik az iskolás fogódzókat. Magabiztosak az Útjukon, s így egészítik ki egymást, mint a kint és a bent. Együtt. Együtt Valódi Társak a létezésben.
Ezzel a kiállítást megnyitom!
Hajnal László, az Ikk igazgatója
https://www.facebook.com/miklostv/photos/pcb.3302291020016933/3302290606683641
Az IPOLYI ARNOLD MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
meghívja Önt és barátait
NAGY KATALIN MATILD
grafikusművész és
NAGY DÉNES festőművész
ÁTJÁRÓK című kiállítására.
A kiállítást megnyitja: Hajnal László az Ikk igazgatója
Közreműködik: Bagi László baritongitáron
Helye: 5200 TÖRÖKSZENTMIKLÓS,
PÁNTHY ENDRE ÚT 2-6.
Ideje: 2022. okt. 21. 17.00 óra
Megtekinthető: 2022. november 20-ig.
További információ:
https://www.facebook.com/miklostv/photos/pcb.3302291020016933/3302290606683641/
