admin

Én minden vasárnap megnéztem a Deltát, ami egy ismeretterjesztő magazin műsor volt a 80-as években. Az egyik részben távol-keleti férfiak ugrottak csónakjukból a vízbe, és 7 vagy akár 22 m mélyre merülve, addig maradtak lent, amíg bírták levegővel. Csillogó gyöngyökkel tértek a felszínre, hogy aztán ismét alámerüljenek hasonló értékes zsákmány után kutatva. Ilyen apró golyók keletkeznek, amikor bizonyos puhatestűek nyálkahártyája meszes anyagot választ ki, hogy körülvegye a héjába jutott idegen anyagot. A gyöngyhalászok periodikus alámerülése és visszatérése hasonló a művészi alkotás folyamatához. Amíg a halászok fizikai értelemben érik el a mélységeket, addig az alkotó szellemi, lelki utazást tesz, alámerülése szimbolikus beavatás. Nagy Katalin Matild belső világának bejárásával olyan gyöngyszemek kerülnek a felszínre, melyeknek fő erénye a rend, a belső törvények igazolása. Nem a szépet keresi, hanem az igazat, így lel rá a tiszta esztétikumra, a tiszta igazságra. Igazi gyöngyökre, igazgyöngyökre. A képekről angyalok, gyerekek, szimbolikus állatok, növények köszönnek vissza. Szövetek, vonalhálók mögött rejtőzködők.  Míg a szobrász a forma, a festő a szín, addig a grafikus a vonal embere.  A kanyargó, hízó, elfogyó, oldódó, lassú vagy hirtelen, meggondolt vagy ösztönszerű, közönyös vagy szenvedélyes vonalakat nem annyira a kéz teremti meg, mint inkább a művész ihletett fantáziájának ízlése, lelkének érzékenysége. Mint a grafológusok a kézírásból, úgy olvashatja ki a figyelmes szem a vonalból is a kézmozdulatot, mely létrehozta az érzést, mely a kezet mozdulatra késztette. Néha a művész ideáját a munka véletlenségeinek segítségével is keresi, követi azon az úton, melyet váratlanul számára megnyit. A grafikai jegy ilyenkor előbb keletkezik a formánál, mint ahogy a költészetben néha egy meglevő rím irányítja a gondolatot. Matild monotípiáin és metszetein a rajzi vonalak, a művészi vonalak és a nyomtatott vonalak biztos egységgé érlelődve nyújtanak grafikai élvezetet a szemünknek. De ez az élvezet sem adatik meg mindenki számára. A grafikák nemcsak kínálnak, hanem kívánnak is. Kívánják az alámerülést a szemlélő részéről is. A grafikához közel kell menni, a grafikába bele kell menni, a grafikát be kell járni. Az ábrázolt jelenségek hétköznapi jelenségek, nem mindennapi szemlélettel. A mindennapok szennyeződése, mint idegen anyag a kagyló nyálkahártyáján, ékes zárványokba rögzítve mutatkozik meg a grafikákon mindazok számára, akik vállalják az utazást, a beavatást, az alámerülést. Az innen való visszatérés, a felszínre jövetel, a feltöltődés periódusa. Matild levegővétele a családja, a barátai, a kertje, a könyvei. Ezek tükreiben láthatjuk mi- külső szemlélők- saját életünket, saját magunkat, felszínre hozott igazgyöngyünket, mellyel úgy válhatunk eggyé, hogy felismerjük, mindig is azonosak voltunk vele. Mint amikor optikai egyesülés következtében az egymást keresztező vonalak bizonyos távolságról nézve összefolynak szemünkben. Azért a grafika megjelenési formájának, a vonalnak figyelmesebb szemlélete sem lesz erkölcsi haszon nélkül. Bennünk bizonyos ösztönszerű hajlam van arra, hogy hasonlókká váljunk szemléletünk tárgyaihoz. Erkölcsi utánzás törvényének nevezi a pszichológia. A lélek átvesz valamit e vonalak harmóniájából. A szellemi, lelki és fizikai merüléshez kívánok Matildnak rengeteg levegőt, a látogatóknak pedig jó szemezgetést, vigyenek haza minél több igazgyöngyöt.

Jászfényszaru, 2019.

Nagy Dénes

Gyerekoromban volt egy kedvenc helyem a kertünk végében. A kertből kinézve már csak a szántóföldet és legelőket lehetett látni a végtelenségig. Tavasszal a kerítés tövébe leültem és az akácfák, vadrózsák és bodzabokrok, között olvasgattam. A kaland játék kockázatokból a Tűzhegy varázslóját. Lapozgattam, de közben már annyira sütött a nap, hogy nem láttam a lapokat. Letettem a könyvet, és elkezdtem a növényeket figyelni. Milyen sokféle virág és fűféle vett körül. Felszaladtam a szobámba, kikerestem a búvár zsebkönyvek közül, a gyomnövényeket és visszamentem beazonosítani mindent, amit a kuckóm körül láttam.  Fekete nadálytő, Apró szulák, Pásztortáska, Fehér mécsvirág, Árvacsalán. Ott kezdődött az a szenvedélyes szeretet, amit ma is a kertem a növényeim jelentenek számomra. A legnagyobb boldogság ilyenkor tavasszal amikor újra kimehetek, metszeni, majd elültetni az egynyári virágokat. Kivenni a cserepekből az elszáradt növényeket, átültetni azokat, amik a télen megnőttek.

 A kertészkedés élménye könnyen magával ragadja az embert. Megfeledkezünk az idő múlásáról, egy-egy óra úgy telik el, mintha csak pár percre feledkeztünk volna bele a munkába. A hol monoton (például földlapátolás a balkonládába), hol kreatív (például ültetési terv készítése) feladatok kis összpontosítással jól teljesíthetők, miközben a hibázás sem rejt magában túl nagy kockázatot. Ha kertészkedés közben elmélyülünk és élvezetet lelünk a teendők végrehajtásában, nem a végeredmény, hanem a folyamat átélése köti le figyelmünket. Az ilyen élményekre nagy szükségünk van, hiszen érzelmileg töltenek minket, kikapcsolják agyunkat, és jótékony folyamatokat indítanak el szervezetünkben. Növényeink jószerivel ki vannak szolgáltatva nekünk. Ápoljuk, védjük őket, és igyekszünk odafigyelni, megérteni szükségleteiket. A munka jóformán csak jutalommal kecsegtet, hiszen, ha ügyesen dolgozunk, növényeink egészséggel, szépséggel, termésekkel és virágokkal hálálják meg gondoskodásunkat.  Ezeket a perceket, órákat a csendes befelé fordulásra szánjuk, bár a kezünk látszólag mással foglalkozik, kertészkedés közben megtapasztalhatjuk a belső békét, harmóniát. Hiszen a növényekkel foglalatoskodva lelkünket is ápoljuk.

Az én kertem angolkert.

Az angolkert vagy tájképi kert olyan nagyobb terület, amelyet szép fákkal, díszcserjékkel és virágokkal úgy ültetnek be, hogy a növények elrendezésében semmilyen szabályosság ne legyen. Ekképp a virágokat sosem ültetik ágyásokba, hanem elszórtan díszítik a gyepet. Az angolkert kialakításának ugyanis az a célja, hogy „ideális tájékot” mutasson – olyant, amely nem mesterkélt, hanem mintegy természetszerű. Az ilyen kertek általában nagyobbak, mint az enyém, de megvan az a része, amit ékszerkertnek neveznek. Az otthoni kertem csak ékszerkert. Oda kerülnek válogatottan a legszebb virágok.

Egy művész saját belső kertet épít, amelyet aztán folyamatosan gondoz, ápol. A kert attól lesz nagyobb ki mennyi időt tölt ott. Mennyi időt foglalkozik belső virágaival. Ez a lélekkertészet. A jó művész jó kertész is. Még akkor is, ha a valóságban nincs is kertje. Belül annál nagyobbat építhet, gondozhat. A belső kertjében születnek azok az alkotások, amelyeket aztán másokkal is megoszt.

Ahogy telik az idő a kert nagyobb lesz és minél nagyobb annál több különleges lényekkel, emberekkel, virágokkal, sőt, ha jól dolgozunk, hatalmas rétekkel, mezőkkel tudja megtölteni ezt a világot. Zsuzsinak megvolt a belső kertje. A falakon látott képek pedig mind az ott töltött idő alatt született. Gazdag és hatalmas kert az ővé egy igazi ékszerkert. Tele zegzugos ösvényekkel, lovagokkal, gyönyörű növényekkel és sok fával. Tegnap a képeit keretezve a teraszon, olyan volt minta az ő növényeit próbálnám meghatározni, átültetni és tovább gondozni.

Kivettem a keretekből a régi képeimet, és beletettem az Övét. Gondoztam egy másik kertész, növényeit és lényeit. Nézegettem őket, beszélgettem velük. Olyan gondoskodással, mint ahogyan a saját növényeimet gondozom. Kívánom ezt mindenkinek. Menjenek közel ezekhez a képekhez és mindenki vigyen haza magával egy virágot egy fát és otthon ültesse el a saját ékszerkertjébe.

Szolnok, 2019. április 26.A Kert /Kolláth Zsuzsanna Diána grafikusművész kiállítása elé/

Nagy Katalin Matild

Vonalhálóinak sűrű szövetében fel-feldereng az ember kozmikus emlékezete. Ígéret és igézet mementója, remény és küzdelem, bukás és felemelkedés, – hogy végezetül, egyetlen magányosan tekergő vonal táncába beégett szimbólumok sora közvetítse az ember tragédiájának legfontosabb üzenetét. Olyan természetfeletti tapasztalások képi lenyomatai ezek, amiket letűnt korok mitikus szemlélődő látomásai hagyományoztak ránk, és amelyek végső formájukban a mítoszok vagy mesék birodalmában keltek életre. Tőlünk idegen világok adott esetben valós teremtményei, – még ha létük innen nézve irreálisnak tűnik is,- valójában csak az odalátogató tudat számára felfogható valóságok.  Így hát, -a teremtésben az Alkotó alászáll, hogy felkutassa és felszínre hozza önnön benső életének elfeledett mintázatait. Felkeresi Orpheus világát,- ami ugyanannak a Valóságnak az alapjára van rászőve, amelyben az emberi világ is folyton elmerül, vagy éppen hegyként kiemelkedve újjá születik. Ebben a reményteli körforgásban, madár képében érkezik a hajnal, hírül adva az új élet eljövetelét. De alighogy kitisztul az égbolt, vonalerdőinek mélyén máris baljós árnyak suhannak, személyes emlékek ismerős arcain mély barázdákban megrekedt komor fellegek bontogatják vitorláikat. „A madár hallgat”…  Fény és sötétség erői, szimbólumai e kettősségnek,- örökös hadban állásukra a feldúlt lélek kétségbeesett szárnycsapásokkal válaszol és elindul a rajztoll, hogy bevégezze küldetését…  Megszabadítani a végzet madarát,- hogy megláthassa végre valódi arcát. Így tárul fel minden titok a világ eme áttetsző szövetén át, mindaz, ami egykoron név és forma volt, a Kép, – avagy a Mágikus Tükör valódi üressége!

Szolnok, 2016. július 09.

Révi Norbert
szobrászművész