Fészek 2022
Mi is a fészek? Egy élettér? Egy kert? Mindenekelőtt egy hely, ami egyszerre új és egyszerre régi. Ismerős annak, aki még soha nem látta, de folyton újat tartogat annak, aki nem először jár itt. Ezért van benne valami időtlen. Van benne valami különös és hátborzongató. Mindazonáltal egyedi, ami csak itt tapasztalható meg és sehol másutt!
Eljött az idő, hogy kísérletet tegyünk a dolog megértésére.
A hely szellem a latinban: Génius Loci.
Egy bizonyos helyen uralkodó, onnan kisugárzó szellem. /Eredetileg a régi rómaiaknál, valamely ház, vidék stb. védő szelleme.
A szógyök a Gens.
Gens: nemzetség az ókori Rómában, az egy őstől származók közössége.
Az egy őstől való származás- itt valóban lényeges. Ez az együvé tartozás letéteménye. Ezek szerint a szellem, a hely szelleme az, ami a közösséget megnevezi, kiemeli, meghatározza és formálja. A legkisebb közösség pedig jól tudjuk: a család.
A hely szelleme az, ami a hely felett védnökséget vállal. Amely az együvé tartozást biztosítja, fenntartja és így végső soron a családot védelmezi.
Loci: azaz a hely. A térben kitüntetett és meghatározott, ami konkrét, de mindig tartalmaz valami univerzálisat, valami egyetemest is, amin önmagát lemérheti. Persze, hiszen minden hely, valahol a nagy térre, az égre nyitott kell, legyen. Ha most belegondolunk abba, hogy a hely legalább annyira szimbolikus, mint amennyire konkrét, akkor a hely több mint, ami pusztán csak úgy, szimplán s egyszerűen, minden emberi erőfeszítés nélkül felkereshető… még akkor is, ha a meghívás széles körű…
Jól tudjuk, ennek a helynek arca van! Jól kivehető, határozott karakterrel rendelkező. Valójában és elsőrendűen erről igyekszik meg egy hely. Ez az, ami miatt, akik itt vagyunk, most azt mondjuk: Egyedi és megismételhetetlen és ennek fontos eleme a pillanat- amiről természetesen el nem választható. Talán ettől igazán különleges!
A hely sok tekintetben meghatározó! A fészek egy hely, de egyben egy kert is. Határa van. A kert a védelmet az otthont adja. Rajta kívül helyezkedik el az ismeretlen, a változó, mindenkor kiszámíthatatlan világ. A kert a nyugalom szigete, a káosz tengerén. A kert azé, aki belakja, de mindenekelőtt azé, aki létrehívta azt.
A kert így a varázsló kertje! A varázsló pedig jól tudjuk, mindekor művész. Aki belép a kertbe, az a varázsló birodalmában találja magát, fennhatósága alá kerül. Hatása alól magát ki nem vonhatja. Olyannyira, hogy amikor körülnéz, arra gondol, hogy a dolgokban való ráismerésben szinte tükörképet lát maga körül.
Portrék, csendéletek, tájak.
Az eddigiek alapján azt kell mondja:
-a portrék én vagyok, a csendéletek az én csendéleteim, a tájak én bennem élnek. Mindez az én arcom kivetülése, a képek mögött én állok. Az egyedüli szemlélő én vagyok, minden itt van bennem, míg kutatva figyelem belső történéseim alakváltozásaim.
A kép tükör, az én tükröm. Rájövünk, hogy Nárcisszusz példája a legközvetlenebb valóság. A képekben én gyönyörködöm és a képek tulajdonképpen az Én-kép sokaságát jelentik. Így szemlélek és most egybegyűjtöm mindazt, ami az enyém, ami én magam vagyok. A kép az, ami a megértést szolgálja. Meister Ekhart szavaival: „-azért készül a kép, hogy az elme elmélkedjen rajta.” Erre való a kép. megismerni a legfontosabbat, megismerni önmagamat. Ahogy a görögök mondták és ahogy a Delphoi jósda felirata máig hirdeti: „Ismerd meg tenmagad!”
Azért, mert a megismerés egy magasabb valóságra hív! Amikor képet alkotok és festek, minden esetben magamat alkotom újra és újra. Nem azért, mert nem vagyok megalkotva, – bizonyíték van rá, hiszen élek, – hanem azért, mert ez az én, ez a kreatúra nem minden, legbelül sokkalta több mint aminek kívülről látszik. A képzet segít nekem megérteni, hogy ki vagyok. A kép az a dolog, amin mindig lemérhetem önmagam, amihez mindenkor visszatalálhatok. Babits Mihály soraiban ezeket olvassuk:
Tudom, hogy érted történnek mindenek – mit búsulsz? A csillagok örök forgása néked forog és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog a te bűnös lelkedért. Ó, hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs. Madárka tolla se hull ki, – ég se zeng, – föld se remeg, hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg, aki téged meg nem ért. mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket, hogy benned teljesedjenek, – s korok történetét szerezte meséskönyvedül, – s napba mártotta ecsetét, hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak, mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod tükrében magadat, …
Az alkotás lényegét itt találjuk meg, mert alkotni annyi, mint kísérletet tenni a felismerésre, utat nyitni fölfelé az ég felé.
Eliade: A jóga című kötetében olvashatjuk kiragadva az alábbi sorokat, most már konkrétabban a vizualizációról szólva és arról a műveletről, ami a művészet közvetlen használatba vételét jelenti:
„A képek a meditáció támaszai… az ikonográfia egy olyan univerzumot képez, amelybe be kell hatolni, amelyet asszimilálni kell. A behatolás és az asszimiláció szó szerint értendő. A képen meditálva föl kell vinni magunkat arra a kozmikus síkra, amelyen annak ideálja található. E spirituális gyakorlat abból áll, hogy kilépünk saját belső univerzumunkból…
Az előzetes gyakorlat, az ikonográfia belsővé tétele nem hajtható végre elmélyedés nélkül. A kép jelentésének megértése, szimbolikájának fölismerése több szakaszból áll. Elsőt a kép vizualizációja alkotja, vagyis, hogy azt mentálisan megalkotjuk, pontosabban azt egy teremtő képzeleti aktussal egyfajta belső ernyőre vetítjük…Föl kell ébreszteni a belső erőket, mindvégig tartva a tökéletes tisztánlátást és az önmagunk fölötti uralmat. nem tisztán mentális gyakorlatról van szó; a vizualizáció végcélja már nem egy gondolat közlése, hanem az igazság megtapasztalása” -eddig az idézet.
Az igazság megismerésének útja tehát a művészet, az alkotás, mint teremtés, Önmagam újrateremtése, önmagam megalkotása és megismerése. Nincs és nem is lehet ennél fontosabb és magasztosabb feladat az ember számára. Alkosson, ki tud, teremtsen ki képes és nyújtsa át azt a többieknek okulás céljából. Ez a tanítás lényege, ami egyben a művészet küldetése. A képesség, a kép megalkotásának képessége, a képiség önálló megteremtése. Azé, amire mindannyiunknak elengedhetetlenül szüksége van, – ma úgy, mint holnap – egyaránt. Gazdagodjunk meg újra e hely látványától és szívjuk magunkba a különleges atmoszférát, ami körüllengi azt. Élvezzük újra együtt a hely vendégszeretetét és vigyük magunkkal szellemének kihatását – immár sokadjára visszatérő felejthetetlen élményt. Ami egyszerre ugyanolyan és persze mindig egy kicsit más!
Köszönet érte Matildnak és Dénesnek!
Révi Norbert szobrászművész
Elhangzott: 2022. október 13-án Szolnokon, a Fészekben
https://www.szoljon.hu/galeria/kiallitasmegnyito-szolnokon-3/16
